Munkahelyi zajmérés

Munkahelyi zajterhelés és zajexpozíció akkreditált vizsgálata

A munkahelyi zajmérést (a munkavállalókat érő zajexpozíció vizsgálatát) a 66/2005. (XII. 22.) EüM rendelet, illetve a 3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet szerint végezzük. A vizsgálatok célja a munkavállalókat érő zaj megítélési időre vonatkozó zajexpozíciójának (LEX,8h) meghatározása, illetve az egyenértékű A-hangnyomásszint (LAM) és a legnagyobb hangnyomásszint (Lmax) vizsgálata és értékelése a 66/2005. (XII. 22.) EüM rendeletben, illetve a 3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendeletben rögzített követelmények szerint.

A jogszabályban előírtaknak megfelelően, a munkahelyi zajmérést a NAH által akkreditált vizsgálólaboratóriumunk, a vizsgálati eredmények értékelését és elemzését az EEKH által bejegyzett szakértői engedéllyel rendelkező szakértőink végzik.

A munkahelyi zajvizsgálatokhoz a legújabb technológiai trendeknek is megfelelő 1. pontossági osztályú hitelesített zajszintmérő műszereket és szoftveres adatfeldolgozó rendszereket alkalmazzuk. A munkavállalót érő zajterhelés meghatározásához a munkavállaló munkahelyén, illetve több munkahely esetén a zajterhelés szempontjából jellemző munkahelyeken az alábbi paramétereket vizsgáljuk:

LAeq - egyenértékű A-hangnyomásszint [dB]

LCeq - egyenértékű C-hangnyomásszint [dB]

LCpeak - a zajszintmérő csúcs időállandójával mért legnagyobb C-hangnyomásszint [dB]

A vizsgálat eredményeként az alábbiakat határozzuk meg:

LEX,8h - munkavállaló napi 8 óra megítélési időre vonatkoztatott zajexpozíciója [dB]

LAM - munkavállalót érő egyenértékű A-hangnyomásszint [dB]

Lmax - munkahelyen fellépő legnagyobb C-hangnyomásszint [dB]

A munkahelyi zajvizsgálatokról hivatalos, hitelesített, a vizsgálólaboratórium által kibocsátott vizsgálati jegyzőkönyv és az EEKH által bejegyzett szakértői által készített szakértői vélemény készül. A szakértői vélemény tartalmazza a vizsgálati eredmények értékelését és összevetését a vonatkozó zajexpozíciós határértékekkel, a vizsgált munkahelyek és munkakörök besorolását a szükséges intézkedések szerint, valamint az egyéni védőeszközök megfelelőségének ellenőrzését és javaslatokat a szükséges intézkedésekre.

A vizsgálati dokumentáció részeként a munkaterületet ábrázoló alaprajzon is feltüntetjük a mérési pontokat. Igény esetén elkészítjük a vizsgált üzemegységek és helyiségek munkahelyi zajtérképét a műszeres vizsgálati eredmények és kiegészítő referencia mérési eredmények alapján.

Személyi doziméteres zajexpozíció vizsgálat

A munkavállalók akkreditált személyi zajdózis mérését a szóban forgó 66/2005. (XII. 22.) EüM rendelet előírásainak megfelelően, 2. pontossági osztályú személyi integráló zajdózismérő műszerekkel végezzük. Ezt a vizsgálati módszert abban az esetben alkalmazzuk, amikor a munkavállaló a műszakidő alatt változó tevékenységet folytat (több zajforrást működtet, mint pl. asztalos, lakatos stb.), illetve változó munkahelyeken végez tevékenységet (pl. anyagmozgató, targoncás, karbantartó stb.).

A személyi zajdózismérő műszer a munkahelyi zajexpozíció vizsgálathoz szükséges paramétereket folyamatosan gyűjti és percenként eltárolja. A mérési eredmények alapján közvetlenül határozható meg a munkavállaló napi 8 óra megítélési időre vonatkoztatott zajexpozíciója. A vizsgált időszakra vagy a teljes műszakidőre vonatkozóan elemezhető a különböző zajforrások által okozott zajexpozíció mértéke és időtartama, továbbá diagramon ábrázolható a munkavállalót érő zajterhelés változása.

Egyéni hallásvédő eszköz kiválasztás

Az egyéni hallásvédő eszközt úgy kell kiválasztani, hogy az megszüntesse, vagy a lehető legkisebb mértékűre csökkentse a halláskárosodás kockázatát. A munkafolyamatnak megfelelő csillapítású védőeszköz kiválasztásánál az MSZ EN 458:2005 szabvány módszerei irányadók. Az egyéni hallásvédő eszköz kiválasztása a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény szerinti munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősül.

66/2005. (XII. 22.) EüM rendelet előírásai szerint az alkalmazott egyéni hallásvédő eszköz megfelelőségének ellenőrzésére az ún. SNR módszert kell alkalmazni: az egyéni hallásvédő eszköz használata mellett a munkavállalót érő zajexpozíció meghatározásához vizsgáljuk a munkahelyen fellépő egyenértékű C-hangnyomásszintet, valamint figyelembe vesszük a biztosított védőeszköz gyári katalógus alapján meghatározott korrigált csillapítását (SNR).

Az egyéni hallásvédő eszközök megfelelőségének részletesebb elemzését, valamint a védőeszközök kiválasztását az MSZ EN 458:2005 szabvány A.2 melléklete szerint, a munkavállalók részére biztosított egyéni védőeszközök MSZ EN 352:2003 szabványsorozat szerinti (gyári katalógus alapján meghatározott) korrigált csillapításának és a zajexpozíció frekvenciasávos elemzésével végezzük.

Munkahelyi zajexpozíciós határértékek

66/2005. (XII. 22.) EüM rendelet 3. §-a szerint a napi zajexpozíció szintjére és a legnagyobb hangnyomásszintre vonatkozó zajexpozíciós határértékek, illetve a zajexpozíciós beavatkozási határértékek a következők:

LEX,8h Lmax
a) zajexpozíciós határérték: 87 dB(A) 140 dB(C)
b) felső beavatkozási határérték: 85 dB(A) 137 dB(C)
c) alsó beavatkozási határérték: 80 dB(A) 135 dB(C)

3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet 5. számú melléklete szerint a fokozott figyelmet igénylő munkavégzés során a dolgozót érő zaj egyenértékű A-hangnyomásszintje – egyéni hallásvédő eszköz alkalmazása nélkül sem – haladhatja meg az alábbi értékeket:

  1. speciális orvosi vizsgálóhelységek (CT, UH, MR, RTG stb.), olvasótermek: 40 dB
  2. orvosi rendelők, repülés irányítói munkahelyek zajvédelmi szempontból fokozottan igényes irodai munkahelyek (tervező, programozó, kutató-fejlesztő labor zajforrás nélkül stb.): 50 dB
  3. irodai munkahelyek, ügyfélirodák, analitikai laboratóriumok: 60 dB
  4. művezetői irodák, zajvédő fülkék, vezérlőpult vagy vezérlőfülke telefonos kapcsolattal, mikro-elektronikai és mikro-finommechanikai munkahelyek, telefonközpontok, diszpécserközpontok: 65 dB
  5. fokozott figyelmet igénylő fizikai munkavégzés (elektro-, finommechanikai műszerész, MEO, precíziós munka stb.): 70 dB
  6. vezérlőpult vagy vezérlőfülke telefonos kapcsolat nélkül, összeszerelői munkahelyek elektronikai, finommechanikai, optikai üzemekben, laboratóriumok gépi zajforrással: 80 dB
Garancia

Szavatoljuk, hogy az általunk készített dokumentációk megfelelnek minden jogszabályi, szabványos és hatósági előírásnak, követelménynek, továbbá minden joghatással bíró ügyben alkalmazhatók. Szavatoljuk, hogy tevékenységünket a vonatkozó rendeletek és szabványok szerint végezzük. Tevékenységünkre vonatkozóan a jogszabályi megfelelőséget, minőséget és a szakmai garanciát biztosítja, hogy munkatársaink a Magyar Mérnöki Kamara, valamint az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal által bejegyzett és nyilvántartott szakértők, továbbá a Nemzeti Akkreditáló Hatóság által NAH-1-1107/2018 számon akkreditált vizsgálólaboratóriumunk az MSZ EN ISO/IEC 17025:2018 szabvány szerinti minőségirányítási rendszerben működik.

Ajánlatkérés

Kérjen ajánlatot az alább felsorolt információk megadásával és mi pár napon belül reagálunk rá! Az ajánlatkérés nem jár az Ön részéről semmilyen kötelezettség vállalásával.

  • kapcsolattartó neve és elérhetősége (lehetőleg mobiltelefonszám)
  • mérés helyszíne
  • mérés indoka (pl. hatóság előírta, technológia változott) és az esetleges előzmények
  • technológia rövid ismertetése pár mondatban
  • gépelrendezési alaprajz (amennyiben rendelkezésre áll)
  • vizsgálandó munkavállalók száma műszakonként
  • dolgozók munkarendje (műszakidő)
  • munkahelyi zajtérkép készítése esetén a térképezendő üzemrészek/helyiségek alapterülete

A felsorolt adatok szükségesek a pontos feladat meghatározásához és az ajánlati ár kalkulációjához. Amennyiben ezek jelenleg nem állnak teljes egészében rendelkezésére, megkeresését ebben az esetben is elküldheti részünkre. Szakértőink megválaszolják kérdéseit, illetve segítenek összeállítani az ajánlatadáshoz szükséges információkat.

Request a Quote!

Request a quote and we will respond within a few days. Requesting for quotation does not entail any obligation on your part.

How we work

Our experts will assist you as a consultant from the first contact and guide you through each step of the project. We strive to establish a long-term relationship with each of our partners, we will be at your disposal to answer your questions.

Quote

Order

On-site inspection

Documentation

Consulting

Our partners:

ABB
BorsodChem
Bosch
Coca-Cola
IBM
MOL
Procter and Gamble
Samsung
Xellia